2009. június 1., hétfő

Hagymás pogácsa


Szénhidrátnap. Ez az a nap amikor tortát vagy sütit lehet fogyasztani. Érdekes módon, mi most nem édességre vágytunk. Pedig a nap 24 órájában jöhet a süti.
Igen ám, de volt egy bökkenő. Nem lehet benne krumpli, túró sem (pedig mindkét változatot szeretjük). Akkor mi legyen, hogy ízes pogácsa kerüljön az asztalra?
Aztán becsapott a villám és én a fényénél megvilágosodtam. (nem sűrűn fordul elő)
HAGYMA lesz a töpörtyű.
Most, hogy írom a történetet, rájöttem, hogy az a villám kicsit halovány volt, mert igaz, hogy nem lehet benne túró, de tejföl és tej sem. No most már mindegy, megettük és finom volt.

A képen látható süteményestálat kisebbik leányom készítette anyák napjára.

A kiindulása alap Limara Luca pogácsája volt (még sosem csalódtam a receptjeiben).
Egy keveset változtattam rajta.

Hozzávalók:

2 dl tejföl
1 dl tej
1 tojás
2 tk.só
12 dkg vaj
40 dkg. BL80-as liszt
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 tk. cukor
1 tk. sikér
3.9 dkg élesztő
3-4 nagyobb fej hagyma
1 kevés vaj és kacsazsír vagy olaj

bors
szezámmag
nagy szemű só

A hagymát apróra vágom, a vaj és a kacsazsír keverékén aranybarnára pirítom, miután megsóztam és borsoztam.
Töpörtyű helyett én ezzel masszával kenegettem a tésztát.
A tészta elkészítését nem írom le, mert Limara olyan tökéletesen leírta és fotózta, hogy én azon csak rontani tudnék.
Miután a tojással megkentem, szezámmagot és nagy szemű sót szórtam a tetejére.

3 megjegyzés:

Limara írta...

Ez a hagymás változat is mennyei lehet! :))

Kata írta...

Kacsazsír, hagyma, pogácsa...csak jó lehetett:)

Névtelen írta...

Hú nagyon finom lehet:)